| Publikációk |  |
 |
|
 |
Publikációk
GALÉRIA AVATÓ ÉS KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ Üvegszimfóniák Az ólmozott üvegablak - Elhangzott az „Üveg az építészetben” című konferencián - Tölgyfa Galéria. Vörös és kék tüzek - Benkő Mariann képeiről Buczkó György térplasztikája a MOM-parkban Dárday Nikolett budapesti kiállításának a megnyitójára Erdei Sándor, Ferenczy Noémi díjas üvegművész 2005. évi budapesti kiállításának megnyitóján elhangzott beszéd Horváth Márton Láz-Ul-Ások könyvének előszava Jegenyés János üvegkapui, a fény diadalívei. Köblitz Birgit és Szilcz Mariann munkáiról Krajcsovics Éva képeiről Mészáros Mari munkásságáról Schrammel Imre kiállítására
Buczkó György térplasztikája a MOM-parkban
Egyszerűsítésre hajló funkcionalizmus. Tudatosan elrendezett, elhatárolt,
mértéktartó környezet. Irodaházak, üzletközpontok, mélygarázsok
geometrikus épületegyüttesek világa. Az épített környezet csillogóan
világos színű, szerkezeteikben a sorba állított és leegyszerűsített
formák dominálnak.
Minden a piac kiszolgálásra készült, a célszerűség törvényei szerint
betonból, üvegből, gránitból, márványból, polírozott, vagy felületkezelt
fémekből, előre-gyártott műanyagokból. Belül a 'pincétől a padlásig'
rend, tisztaság, átláthatóság, elegáns, udvarias urakkal őrizve,
exkluzív kiszolgálással.
Kívül szakszerűen megtervezett átjárók, utak, terek,
zöldellő növényzet formatervezett utcabútorok.
Csorbák és karcolások nélküli világ ez, nem fejleszthető,
nem átépíthető, nem változtatható jövővel.
Ilyen környezet része Buczkó György térplasztikája, amely
a MOM-park térkeresztjében egy vízmedencével finom összhangban,
megfelelő léptéket tartva jelenik meg, jól láthatóan és jól megközelítően.
Az építészeti struktúrák anyagait és formaképző gondolkodásmódját
használja Buczkó György munkájában, de mégis valahogy egészen másképp.
Olyan transzformációt valósít meg saját médiumán keresztül,
ahol a konstruktív szerkesztési mód összhangjából, emberiesség,
érzelem, hangok, tekintetek, érintések érik a szemlélőt.
Buczkó György kompozíciója azonosságokat keres környezetével,
de mégis távolságtartó. Elkerül mindent, ami mechanikus és szokványos.
Megdönti, elferdíti, meghajlítja, elsüllyeszti, felemeli tükrözteti és
lebegteti a különböző anyagú formáit. Hol lekerekít, hol éles
határvonalakat képez. Súlyos, sötét, földből kinövő gránittömböket állít
szembe, tiszta, könnyed, átlátszó és fénylő üvegfelülettel.
Nehéz kőidomot emel magasba és tart súlytalanul lebegve, ablakokat nyit
rejtett dimenziók felé, ellentmondva a gravitáció és a statika törvényének.
Kerüli a környezetében túlzottan alkalmazott vízszintes és függőleges
rendet, ötleteket, javaslatokat mutat merész változatos síkokat, tereket
képez. Szoros, erős, szinte emberi kapcsolatokat utánzó csuklópontokkal,
szellemes fém összekapcsoló elemekkel rögzít, stabilizál és épít
egységes egésszé, egy sokszínű, sokarcú forma együttest.
A térplasztika szerves része az őt érintő vízfelület, amely a mozgás,
és a nyugalom, egymást folyamatosan felváltó változásainak színtere.
A kisimuló vízen tükröződő mértani alakzatok merevednek látszólag időtlen
pillanatokká, majd oldódnak fodrozódva organikus amorf alakzatokká. Egy változó
sokarcú, sokszínű közeg ez, ahol soha semmi sem kezdődik elölről
és soha semmi sem folytatódik kiszámíthatóan.
A fent és a vízben tükröződő lent, egy térbe zárul az ég horizontjával,
nyugvóponttá, jellé nemesül, megállít és elgondolkoztat.
Itt is kifogástalan a kivitelezés, itt sincsenek csorbák, karcok,
de mégis van valami érzelmi folyamatossága múltunkkal, a művészet,
a szobrászat változó, fejlődő és új irányokba ható formaképzésével.
És van tartalma, mert megmutatja, hogy az emberi szellem legnemesebb
megnyilvánulásai az érzelem, a gondolkodás, a komoly szándék és a játék,
képesek korunk divatos anyagaiból fejlett technológiával kézműves
hagyományokat is magába foglalva olyan objecteket, szellemi
képződményeket létrehozni, amelyekkel a környezetünk elbeszélőbbé, emberibbé válik.
Mert ha megállunk Buczkó György szobra előtt, éreznünk kell, hogy van arcunk,
hangunk és tekintetünk. Éreznünk kell, hogy az érintés és a megszólítás
sem idegen tőlünk
Hefter László2005. 02. 22.
|
 |