Publikációk

GALÉRIA AVATÓ ÉS KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ
Üvegszimfóniák
Az ólmozott üvegablak - Elhangzott az „Üveg az építészetben” című konferencián - Tölgyfa Galéria.
Vörös és kék tüzek - Benkő Mariann képeiről
Buczkó György térplasztikája a MOM-parkban
Dárday Nikolett budapesti kiállításának a megnyitójára
Erdei Sándor, Ferenczy Noémi díjas üvegművész 2005. évi budapesti kiállításának megnyitóján elhangzott beszéd
Horváth Márton Láz-Ul-Ások könyvének előszava
Jegenyés János üvegkapui, a fény diadalívei.
Köblitz Birgit és Szilcz Mariann munkáiról
Krajcsovics Éva képeiről
Mészáros Mari munkásságáról
Schrammel Imre kiállítására

Dárday Nikolett az utóbbi öt-hat évben készült üvegművészeti alkotásai
különös szintézisei az emberi szellem érzelem és az üveg találkozásának.
Ezek a munkái autonóm módon hirdetik gondolatait és szólnak hozzánk a
művészet nehezen leírható és kimondható nyelvén üvegből készült
szoborként, reliefként, képként.

Dárday Nikolett anyaga a több rétegű újra olvasztott síküveg.
Ezek közé a rétegek közé, vagy aláhelyezi azokat az anyagokat,
melyeket az üveggel egybe olvaszt, vagy amelyek a felmelegítés
és a lehűlés lassú folyamatában pozitív, vagy negatív formában
kíván megjeleníteni. Egy fokozatosan 800 vagy 900 Celsius fokra
felizzó, majd lassan kihűlő közegben lépnek kontaktusba, égnek
és olvadnak össze a különböző üvegrétegek és zárják magukba immár
átalakulva a közéjük helyezett élő és élettelen anyagok maradványait,
vagy alakulnak a tervezett formává.

A lényeg azonban nem a munka folyamatán, a lehetőségek és a véletlenek
játékainak technológiai összefogásán van, hanem azon látványon és
atmoszférán amelynek hatása alá kerülünk, ha szemtől-szembe találkozunk
a művekkel.

Dárday Nikolett a föld évmilliós rétegeiből előkerült élő állatok és
növények megkövesedett lenyomatait utánzó formákat jelenít meg az üvegbe
úgy, hogy egy egyéni transzparenciával szinte visszahelyezi őket eredeti
életterükbe a fénybe, a vízbe, a levegőbe. Olyan érzetünk van, mintha
minden életre kelne, itt lenne a közelünkbe, túllépve az idő, a tér,
a születés és elmúlás dimenzióit. Olyan érzésünk van, mintha egy örök
körforgás részeként a tűzbe elporladt maradványokból új életek
születésére nyílna lehetőség szerteágazón.

Pszeudo-fossziliák ez a mottója Dárday Nikolett munkáinak. Rákok,
csigák, gyíkok, kagylók különböző víziállatok tűzben hamuvá fehéredett
növényi sziluettek formái válnak fénylényekké egy pezsgő organikus
levegőbuborékokkal telített optikai közegben. Fénnyel átjárva,
egymásba tükröződve hatnak ránk, szellemes, játékos, de mégis komoly
szándék teremtményeiként. Ezek a fénylények bármennyire is energiákkal
telítettek, sem nem élők, sem nem élettelenek, sem nem virágzók, sem
nem hervadók. Tárgyiasult objektív állandósággá formálódtak tűzbe
foganva és üvegbe merevedve. Belső energiáik azonban sugárzóak.
Örömökről, bánatokról, az ember és a természet kapcsolatáról,
a tragédiák perceiről, az élet szépségéről, a gondolat szabadságáról
és kimondhatóságáról szólnak.

Természetesen vizuálisan, finoman kiegyensúlyozott, légies letisztult
formákba megfogalmazva, az anyag lehetőségeit tiszteletbe tartva,
a kéz intelligenciáját tükrözve, élményekkel, ösztönökkel és az
alkotószellem kapcsolatával átszőve.

Dárday Nikolett saját világába hív bennünket, ahol a 'szeretettel'
értelemmel és érzelemmel megérint, mesél nekünk élete gazdagságáról,
művészethez való viszonyáról. Elgondolkoztat, és állásfoglalásra késztet.
Kiállítása után kicsit mások, többek és emberibbek leszünk.

Hefter László

2005. 02. 22.